Ez az épület ékes példája annak, hogyan kell megőrizni és újra hasznosítani az építészeti emlékeket.
A bikaviadalok hőskorában Barcelona sem kerülhette el, hogy emberek ezreinek építsenek szórakozóhelyeket. Az Arenas 1900-ban nyitotta meg kapuit a Plaça d´Espanya-n, és egészen 1977-ig tartottak itt állatviadalokat annak ellenére, hogy csak 2012-ben hozott határozatot Katalónia Parlamentje a viadalok végleges betiltásáról.
Szerencsére akkor már egy éve nyitva volt a vadonatúj pláza, ám addig amíg el nem határozta a városvezetés, hogy megmentik az épületet, negyed század telt el. A keleties díszítésű klinkertégla építésű Las Arenas állaga az elhagyottság ideje alatt erőteljesen leromlott, falát graffitik fedték, és hajléktalanok lakták leginkább.
A munkák megtervezésére Richard Rogers brit építészt kérték fel, aki először olyan rossz állapotúnak találta az épület szerkezetét, hogy úgy gondolta, kénytelen lesz lebontani és tégláról téglára újraépíteni a homlokzatot. Ez nem következett végül be, helyette fémgyűrűkkel erősítették meg belülről a homlokzatot, a belső tér pedig üveg-acél szerkezetű lett. Ehhez kapcsolódik még, mint látványosság, az épület tetején található tetőterasz is, ami mind a mai napig népszerű turista látványosság.
Az Arenas de Barcelonaban hat emeleten összesen 116 üzlettel várja minden nap az vásárlókat, de található benne mozikomplexum 12 teremmel, egy edzőközpont, illetve a földszinten valamint a 6. emeleten számos étterem is(utóbbiak gyönyörű panorámával ajándékoznak meg ebéd vagy vacsora közben)
Bővebb információ a bevásárlóközpontról: https://www.arenasdebarcelona.com
Barcelona gazdasági hírei érdekelnek? Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!